Jókai Mór: A háromszínű kandúr epub
Katt rá a felnagyításhoz
|
|
Részlet az eKönyvből:
Liba Kis Jánosné asszonyomnak aztán volt elég dolga, hogy a máséval ne törődjék. A tavaszi szállítmánnyal ugyan vigyázni kell, hogy az ember szégyent ne valljon vele. De hát csekély kárvallással mindenen átesett: mégis szép haszna maradt az utazásból.
Mehetett volna már haza Kecskemétre, ha az útitársa előkerült volna. De az, amióta a szállásáról eltávozott, hírt sem hallatott magáról. Várt rá két nap, három nap; akkor aztán megsokalta a dolgot. "Itt csak nem hagyom a szomszéduramat, - mondá magában - az nem volna becsület. Hátha valami baja történt? Hátha eltévedt ebben a nagy városban? Gyámoltalan ám az ilyen tudós ember. Hátha megölték az egy milliójáért?" Fogta magát, elment a City rendőrhivatalába. Están úr mindig azt hajtotta előtte, hogy az a Society, aki a háromszínű kandúr kedvéért alakult, ott tartja a székhelyét a Cityben. Kis Jánosné sohasem járt a Cityben. De az angol konstablerek olyan jó emberek, hogy útbaigazítják még azt is, akinek nem értik a szavát. Addig adták kézről-kézre, míg eljutott abba a nagy palotába, ahol a rendőrsereg referál mindennap, hogy hány ember jött be a City huszonnégy átjáróján s hány ember ment ki rajta. A tudósnak ide kellett jönni, mert itt van az a nagy állattenyésztő társaság, aki az ő millióját kifizeti a háromszínű kandúrért. Ott előmutatta Kis Jánosné az útlevelét, abból beírták a nevét egy nagy lajstromba. Akkor csak arra kellett várnia, amíg a nevét kiáltja a sheriff vagy ki a tatár?
A nevét már megtanulta. Arra készen volt, hogy mikor azt mondják: "Lájbekisz Dzsenuszni", az annyit tesz, hogy Liba Kis Jánosné. A szállásadó gazdája is ezen a néven tisztelte.
Mikor tehát misziz Lájbekisz Dzsenusznira került a felhivás, szépen rendbeszedte magát, bement az alderman elé s azt becsülettel üdvözölte, megadva neki a tituláját:
Liba Kis Jánosné asszonyomnak aztán volt elég dolga, hogy a máséval ne törődjék. A tavaszi szállítmánnyal ugyan vigyázni kell, hogy az ember szégyent ne valljon vele. De hát csekély kárvallással mindenen átesett: mégis szép haszna maradt az utazásból.
Mehetett volna már haza Kecskemétre, ha az útitársa előkerült volna. De az, amióta a szállásáról eltávozott, hírt sem hallatott magáról. Várt rá két nap, három nap; akkor aztán megsokalta a dolgot. "Itt csak nem hagyom a szomszéduramat, - mondá magában - az nem volna becsület. Hátha valami baja történt? Hátha eltévedt ebben a nagy városban? Gyámoltalan ám az ilyen tudós ember. Hátha megölték az egy milliójáért?" Fogta magát, elment a City rendőrhivatalába. Están úr mindig azt hajtotta előtte, hogy az a Society, aki a háromszínű kandúr kedvéért alakult, ott tartja a székhelyét a Cityben. Kis Jánosné sohasem járt a Cityben. De az angol konstablerek olyan jó emberek, hogy útbaigazítják még azt is, akinek nem értik a szavát. Addig adták kézről-kézre, míg eljutott abba a nagy palotába, ahol a rendőrsereg referál mindennap, hogy hány ember jött be a City huszonnégy átjáróján s hány ember ment ki rajta. A tudósnak ide kellett jönni, mert itt van az a nagy állattenyésztő társaság, aki az ő millióját kifizeti a háromszínű kandúrért. Ott előmutatta Kis Jánosné az útlevelét, abból beírták a nevét egy nagy lajstromba. Akkor csak arra kellett várnia, amíg a nevét kiáltja a sheriff vagy ki a tatár?
A nevét már megtanulta. Arra készen volt, hogy mikor azt mondják: "Lájbekisz Dzsenuszni", az annyit tesz, hogy Liba Kis Jánosné. A szállásadó gazdája is ezen a néven tisztelte.
Mikor tehát misziz Lájbekisz Dzsenusznira került a felhivás, szépen rendbeszedte magát, bement az alderman elé s azt becsülettel üdvözölte, megadva neki a tituláját:
Hasonló termékek
